Szinhazi bufe, halk morajlasbol minidg kitunik egy-egy okoskodo kulturelitista hangjaval kirivo, s a meghitt varazskornyezetet megzavaro organumu barnazakos ferfi, vagy tukorbarsonykosztumos no.

Az ex-szel feluton talalkozik a tekintetem, en is massal vagyok, o is  massal van. Az emlekek megrohanjak, tudom, mert ismerem azt a felemfordulo, de neki szolo fejtartast, ahogy probal koncentralni, de minden idegszalaval engem stirol.

Nem sikerult, pedig nagyon szerettem volna kikerulni, es nem bemutatni, hogy legalabb a tajekozatlansaga altali hendikepjenek orome legyen meg nalam, en reg tudom kivel van, hisz en vagyok a mumusa, meg igy evek utan is. Vesztes jatszma ez, de majd belefarad, ez  mar nem az en dolgom. Kinos bemutatkozas, nem jelzem a partnerem kapcsolatanak minoseget velem,  nem erzem szuksegesnek, egy jobarat , akivel jo szinhazba menni.

Viszont az, ami mindenek felett megutott, az az, hogy az ember amikor elore elkepzeli a hasonlo szituaciok termeszetrajzat, mindig ott van korulotte egy kis romantika, es nosztalgikus abrandozasok a jo emlekek kapcsan...Itt nem volt. Csak a sajnalat, az a sok maganyos ora, amikor egyedul eltem egy kapcsolatban, es gyakorlatilag sommelier lettem, annyira kihegyezodott az izlesem a kulonbozo hangulat/borvaltasaim kapcsan. Kinos volt, es szomoru , annyi ev ellszallt, es az utak kulon valnak, es a talalkozas nem igert kesobbi szep emlekeket, csak a megvilagosodast, hogy semmi nem volt olyan csodaszep, mint akkor a rozsaszin kodben.

*az emlek nem mostani, az erzes uj.